Ha ezt tudnák a párok, úgy hiszem, hogy kevesebb válás lenne

 A házasság életszakaszai

Ha ezt tudnák a párok, úgy hiszem, hogy kevesebb válás lenne

Ahogy az emberi életet feloszthatjuk kisebb egységekre, életszakaszokra (születéstől, a kisgyerekkortól kezdve az időskorig) úgy a házasságnak is van egy folyamata, amelyet az évek során bejár. Vannak nagy eltérések, de nagyvonalakban azonban, minden pár hasonló tapasztalatokra tett szert., a párkapcsolati dinamika közös vonásokat mutat.


Miért jó ezeket az életszakaszokat ismernünk?






Ennek több oka van:

  • Akik ismerik mind a négy szakaszt, és azok kihívásait, akkor a saját mindennapi konfliktusaiktól nem esnek kétségbe. Azokat kezelni tudják, és rá tudnak látni nagyobb összefüggéseiben is. Rá tudnak jönni arra a módra, ahogyan vitatkoznak és az, amiről vitatkoznak teljesen természetes lehet az adott szakaszban és nem a házassággal van a probléma vagy nem a felekkel. Elég nagy az esélye, hogy nem helyrehozhatatlan nagy a baj, hanem egyszerűen csak új szakaszba lépett a házasság.

  • Ezen életszakaszoknak az ismerete feltárja előtted a folyamatos fejlődés lehetőségét. Tökéletes házasság nagyjából nem igazán létezik, sokkal inkább egy növekedési vagy fejlődési folyamatnak lehet tekinteni. Ha valaha próbáltál már magról virágot vagy paprikát, paradicsomot nevelni, akkor pontosan tudod, hogy nem megy máról-holnapra. Időre van szükség amíg jóízűen eszegethetjük a napérlelte, lédús terméseket vagy gyönyörködhetünk a kinyílt virág teljes pompájában.  

  • A fejlődési útvonal ismerete céltudatossá tesz. Itt nem csak a háztartási munkáról, a fűnyírásról, a gyereknevelésről, szexről...stb beszélhetünk, hanem arról hogy két ember egy közös életet valósít meg magának. Egy olyan kapcsolatot, ahol a pár tagjai megteremtik a saját maguk kis mikrokörnyezetét, amelyben tisztelik egymást és egymás céljait. Nem mellékesen értékelik egymást és a saját szerepeiket, de ezt sokkal könnyebb elérni, ha van egy útmutatónk hozzá, mint egy térkép a kincshez.

  • Mindegyik életszakasznak megvannak a maga kihívásai, megvan a maga leckéje, amit meg akar nekünk tanítani. Ezenkívül lehetőségünk van tudatosan gyorsítani egy-egy szakasz lefolyását és tovább lépni a következőre. Valójában minden szakasz végső célja, hogy egy érett, kiegyensúlyozott, megállapodott és erős szeretetkapcsolat jöjjön létre.

TEHÁT A SZAKASZOK:
  1. Álomházasság
  2. Az illúzióvesztés szakasza
  3. A felfedezés szakasza
  4. A mélység szakasza


Most az első, vagyis álomházasság szakaszát mutatom be.

Álomházasság

Csillogás.  

Ebben a szakaszban minden nagyszerű, olyan, mint egy beteljesült álom. A pár a naiv ártatlanság korát éli, olyanok együtt, mint Ádám és Éva a paradicsomban. A környezet hol sajnálja őket ezért a valószerűtlenül rózsaszín életszemléletért, hol pedig irigykedik rájuk, mert a maguk naivitásában valami olyat testesítenek meg, amire a szíve mélyén minden ember vágyik, de a legtöbben vagy sosem élték át, vagy már elveszítették azt. 


 A várakozások az együttjárás sorozat során szerzett tapasztalatokból táplálkoznak. 

 Az együttélés játékszabályai még nem rögzültek, bár ez a szakasz akár 2-10 évig is eltarthat, a hátteret a randizás során szerzett tapasztalatok nyújtják. Ezek pedig szükségszerűen torzítják a realitásérzéket. Megpróbáljuk a randik során a lehető legjobb arcunkat mutatni és általában csinosnak, kipihentnek, friss leheletűnek, jól ápoltnak látjuk a másikat. Az csak az együttélés során derül ki, hogy bizony a szerelmemnek is lehet büdös a szája ébredés után, sőt olykor még horkol is, vagy nem takarítja le az asztalt maga után.


Félelem a negatív érzelmektől

Az érzelmek terén is furcsa játékok zajlanak ilyenkor. A házastársak felelősnek érzik magukat egymás érzelmeiért, pedig ezt nem mindig kellene. Ha a feleség szomorú, az nem feltétlenül azért van, mert a férj nem tudja kielégíteni a szükségleteit. Ennek folytán nem is arra van szüksége, hogy a férj sertepertéljen körülötte, hanem egyszerűen csak üljön le mellé, és hallgassa végig. 


Konfliktusok elkerülése mindenáron 

Az is jellemző, hogy pánikszerűen kerülik a konfliktusokat, hiszen azok azt sugallnák, hogy ők mégsem olyan fantasztikus pár, mint amilyenek lenni szeretnének. Ekkor elkezdik szőnyeg alá söpömi a dolgokat, míg akkora pukli nem lesz a szoba közepén, hogy hasra esnek benne. 


Az egyéniség háttérbe szorítása az álom kedvéért 

Az álomszakaszban csak "MI" van, az "ÉN" pedig háttérbe szorul. Egyetlen estét sem tudnak elképzelni egymás nélkül, mindig mindenhová együtt kell menniük. Időre van szükségük, amíg beáll egy jó egyensúly az együttlét és az egyedüllét között, amikor a férj már nyugodt szívvel elmehet a barátaival falat mászni, teniszezni a feleség pedig elmehet a barátnőivel kávézni, shoppingolni, a férj féltékeny és rosszalló pillantásai nélkül. 


Nem egymást szeretik, hanem az egymásról alkotott álomképüket.

Jelentős különbség van aközött, hogy kicsoda a másik ember objektíven tekintve (már ha ez egyáltalán lehetséges), és hogy a mi fejünkben milyen kép él róla. A kettő ugyanis olykor szöges ellentétben állhat egymással. Az álomszakaszban még nem ismerik a másikat annyira, hogy önmagáért szerethessék, hanem abba a képbe szerelmesek, amelyet a fejükben megfestettek róla. Minden közös tapasztalatuk vagy megerősíti, vagy módosítja ezt a képet, és ettől függően szeretik meg egymást egyre mélyebben és tudatosabban, vagy éppen kezdenek tőle eltávolodni, és kételkedni döntésük helyességében. Az illúzióvesztés szakaszában aztán eljuthatnak akár addig is, hogy már több a "nem tetszik" dolog a másikban, mint a "tetszik", és egy átmeneti időre összetörik az álom. 


A következő szakaszok feladata lesz, hogy egy új képet alkossanak maguknak, amely sokkal jobban megfelel a valóságnak, és amelyet ennek ellenére (vagy éppen ezért?) szeretni tudnak. 



Mindent összevetve, az álomszakasz nagyon szép része a házasságnak.

Mottója ugyanis: 



Szeretlek. 

Melletted kell lennem. 

Sohasem hagylak el. 

Mindig te leszel az első. 

Szeretjük egymást.  

 


A házasság első szakaszát az álomhoz hasonlítottuk, az álmoknak azonban az a természetük, hogy egyszer véget érnek. A következő cikkemben az illúzióvesztés szakaszáról írok.

A legtöbb válás az illúzióvesztés szakaszában következik be és a ezeknek a fele el sosem jut el a harmadik, vagyis a felfedező szakaszba.

Pedig ha tudnák, hogy teljesen normális dolog, amit átélnek, ha valaki elmondaná nekik, hogy bármennyire is kilátástalannak tűnik most a helyzetük, eljön az ideje, amikor újra hinni tudnak egymásban, és vágyni fognak arra, hogy együtt öregedjenek meg ...


A következő részekben kitérek az egyes szakaszok (összesen 4 van) jellemzőire és összetevőire illetve, hogyan milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből.  

Ne maradj le egy cikkről sem, iratkozz fel a hírlevélre ide kattintva.

Szeretettel:

Donola

Ha tetszett cikk, küldd el annak, akinek tudod, hogy szüksége lehet rá vagy oszd meg a hírfolyamodban, hogy minél több emberhez eljuthasson az alábbi 3 kis összekötött pöttyre kattintva. Hálás vagyok minden megosztásért. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A boldogság meséje

Hogyan ad interjút egy párkapcsolati és önismereti coach?

Ki is vagyok én? Hogy lettem az, aki ma vagyok?