Mi köze a sült krumplinak a személyiségedhez?

Miért fontos beszélni arról, hogy milyen típus vagy?

Lehet, hogy már a füleden jönnek ki az introvertált vagy extrovertált személyekről szóló írások, de úgy gondolom van még új a nap alatt. Engem már pár éve foglalkoztat és folyamatosan új dolgokat tanulok róla. 

 

El is mesélem miért.

 

Gyerekként én voltam az a tipikus cserfes és könnyen barátkozó kislány, aki mindig is nagyon szeretett mindenféle témáról beszélgetni, bárkivel szinte. Erre nagyon jó terep volt anyukám fodrászüzlete. Órákat töltöttem el ott a legkülönfélébb emberekkel csacsogva, amit imádtam. Nagy képzelőerőm és a sokoldalúságom kifejezetten előny volt a magyar órákon. 

 

Sokszor hajlamos voltam túltolni a beszédet, amit egy későbbi főnököm nem túl udvariasan a hátam mögött osztott meg egy másik kollégával. Fogalmazzunk úgy, nem sokáig élveztük egymás társaságát :)

Nem okozott problémát ismerkedni vagy összebarátkozni emberekkel, de valahogy sosem volt igazán nagy baráti köröm és rengeteg ismerősöm. Általában csak kisebb csoporttal ápoltam barátságot és ezek az évek alatt lazultak, vagy megszűntek és akadtak újabbak, függően attól éppen melyik szakaszában tartottam az életemnek.

A figyelem középpontjában lenni komfortos és egyben szórakoztató számomra, illetve  jól működöm csoport projektekben.

 

Ezek a jegyek a extrovertált személyiségtípusra vallanak és igazából egyet is értettem ezzel.

 

Sok-sok évvel később 2000 km-rel arrébb költöztünk családilag, gyerekestől, akkor már csak pár közeli-távoli barát maradt és ezek a kapcsolatok is el-elmaradoztak az idő múlásával. Csak néhány szoros kapcsolat maradt meg.

A helyiekkel még nem alakultak ki barátságok bár a small talk (felszínes kis csevej) a hiányos nyelvtudásom ellenére is így vagy úgy, de ment. Akkor azt gondoltam, ha megtanulom jól a nyelvet, akkor majd megcsillogtathatom extrovertált énem és minden halad a maga útján, mint korábban. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. 

Nem, nem azért, mert nem beszélem ma már jól a nyelvet.

Nem is azért, mert külföldön mindig is “csak bevándorló” maradok (ezzel amúgy sem értek egyet és cáfolni is tudom saját és ismerőseim tapasztalatával).

 

Az igazság az, hogy már nem érzem úgy, hogy én annyira extrovertált lennék. Megváltoztam? A környezet változtatott meg? Állítólag a személyiségtípus nem igazán változik, az alap ugyanaz marad, akkor mi történhetett?

A következő jeleket tapasztaltam magamon:

• Változatlanul jól működtem csapatmunkában is és egyedül is jól tudtam dolgozni. Igazából mindkét út ok volt nekem.
• Néhány ismerősöm csendesnek gondolt, még mások meggyőződése, hogy nagyon is társasági ember vagyok. 
• Komfortosan éreztem magam továbbra is társaságban, de hamar elfáradtam, ha túl sok ember vett körül..
• A figyelem középpontjában lenni még mindig szórakoztató volt, de már nem szerettem, ha túl sokáig tart.
• Ha felszínes csevegésbe kezdett valaki, hamar untatni kezdett és inkább csendbe burkolóztam.
• Változatlanul tudtam bízni az emberekben, de időnként előfordult, hogy szkeptikussá és távolságtartóvá váltam.

 

Van még egy, de azt csak a végén találod :)

 

Kitöltöttem egy újabb kérdőívet és ott érdekes eredmény született. Extrovertált típusba sorolt változatlanul, de csak 51 %-ban. Akkor kezdtem el kutatni és eljutottam az ambivertált kifejezésig. 

 

Hmm, itt kezdtek érdekessé válni a dolgok. Kiderült, hogy az ebbe a típusba tartozó emberek ilyenek, és olyanok is kissé, illetve sokszor környezet- és hangulatfüggő, hogy extrovertált vagy introvertált módon viselkednek.

 

A kutatásokból kiderült, hogy a legtöbb ember az introvertált és extrovertált skálán inkább középen helyezkedik el és nincs tiszta típus, inkább extrovertáltabb illetve introvertáltabb fokozatok vannak.

Lehetnek változások e téren - mivel a temperamentum vagy a személyiségtípus idegrendszerileg meghatározott - de csak nagyon nehezen.  Ugyanakkor aki gyerekkorában társaság- és kalandkedvelő volt, az később is társaság- és kalandkedvelőbb lesz a kortársaihoz képest, még akkor is, ha ennek mértéke némileg csökken. Csalóka remény azt hinni, hogy egy nagyon introvertált emberből valaha is extrovertált lesz vagy fordítva.  

 

Fontos kérdéseket vet ez fel a párkapcsolatra nézve is. Általában az tartják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, és egy introvert jól kiegészít egy extrovertet és fordítva. Ugyanakkor ez nem teljesen így van, mivel ez rengeteg konfliktusforrást eredményezhet. 

 

Gondolj csak bele, ha az egyik beszélgetős, a másik pedig csendes típus. Kezdetben ez vonzó és úgy tűnik mindketten megtalálták a tökéletes partnert, de pár évvel később a hallgatag szinte mindent tud a beszélősről, aki minden apró részletről beszámol. Miközben a csendes szűkszavúan a lényegre szorítkozik, szinte csak tényeket közöl és a beszélgetős úgy fogja érezni, hogy alig ismeri a társát. 

 

A csendes alig várja, hogy végre egy kis csend legyen, a bőbeszédű pedig azt hiszi valami baja a másiknak, amiért olyan hallgatag. Nagy valószínűséggel pont azok lesznek a legbosszantóbb tulajdonságok, amik az elején annyira vonzónak tűntek és elkezdődhet a változzon meg a másik “játék”.

 

Ugyanakkor ha megértjük ezeknek a különbözőségeknek a mibenlétét, akkor kevésbé fogunk késztetést érezni, hogy megváltoztassuk egymást. Be kell látnunk, hogy a csendesből sosem lesz szószátyár, még a bőbeszédű mindig is beszédes marad.   

Fontos azért mindehhez hozzátenni, hogy az interneten, főleg a szociális médián fellelhető mindenféle kérdőív, de nem érdemes kattintásvadász tesztekkel töltenünk az időt, amiknek hihetetlen, de mindig jó a végeredménye. Az eredményeik alapján “egyediek” vagyunk és rögtön csatlakozhatunk is egy krumplistasakhoz, ööö...csoporthoz??! 

Ez inkább összezavarhat minket és nagyjából arra jók, mint a horoszkóp egy bulvárújságban.

 

A végére hagytam még egy fontos jelet, amit írhattam volna a listához is, de számomra ez a legfontosabb és azért tettem ide.

Legfőképpen már csak egyensúlyra törekszem. 

Igyekszem úgy szervezni a napjaimat, hogy jusson ebből is, és abból is. Erre tökéletesen ideális a munkám. Egyrészt írok, szerkesztek, fordítok, kutatom a legújabb trendeket, témákat és közben senkihez sem kell szólnom. Másrészt amikor egyéni vagy páros coachingot tartok, akkor emberekkel találkozok, impulzusokat gyűjtök és  kommunikálok az ügyfeleimmel. 

Szenvednék ha eltolódna egyik vagy másik irányba, de ez így számomra teljesen ideális egyensúlyt teremt és mégis megadja azt a szabadságot is, amire közben vágyom.

 

A lényeg, hogy igyekezzünk úgy élni az életünket, hogy felismerjük a saját vágyainkat, szükségleteinket, céljainkat és ezzel összhangban cselekedjünk.

 

Ti hogy vagytok ezzel?

 

Donola